Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A lengyel gonzó újságírás, valamint az experimentális irodalom fenegyereke legújabb művét klasszikus regényformában vetette papírra, de a „klasszikus” fogalma csak eddig érvényes Ziemowit Szczerek esetében, aki 250 oldal alatt a lengyel mondai múlttól kezdve a folklór meghatározó szereplőin és történetein keresztül a kortárs politikai szereplőkig, valamint széles körben ismert popkulturális ikonjaiig bezárólag végigvezeti olvasóit a misztikus hetes úton, melyet követve színről színre feltárul Lengyelország kevesek által ismert, valódi arca. A regény főszereplője egy álhírekre szakosodott portálon dolgozik, a feladata pedig abban merül ki, hogy minél több kattintást eredményező tartalmakat, figyelemfelhívó címéket találjon ki. A történet keretét a Krakkóból Varsóba való utazás adja: Paweł bepattan szebb napokat látott Vectrájába és felhajt a hetes útra, amely észak-dél irányban keresztülszeli az országot. Útközben látomások és víziók kezdik gyötörni, s a kaland során a történet a főszereplővel együtt hamar maga mögött hagyja a realitás biztonságos talaját, hogy Geralt, a vaják mellett a lengyel közélet és társadalmi valóság feltűnő és jól meghatározható alakjai rendre feltűnjenek.

Szczerek, Ziemowit (1978-)

Hetes

Borító ár
4 800 Ft
Kötött ár
4 320 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Szczerek, Ziemowit (1978-)
ISBN
9786156402578
Egyéb szerzőség
Zöldy Áron (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2025
Egyéb információk
250, [4] o.
Kiadás pontos dátuma
2025.10.10
Kiadó
& K.
Cikkszám
3001096555

Darabszám