A kötet öt prózafüzére olyan szövegkorpuszt alkot, amelyben a szereplők alakja és neve is bizonytalan; a történések, a körülmények, a helyzetek ugyan aprólékosan megjelenítettek, mégis kontúrtalanok, elmosódottak. Törőcsik Miklós játszok a szereplők figurájával, nevével, álnevével, szabadon kezeli a történések időrendjét és logikáját; prózanyelve kissé körülményes, mesterségesen minuciózus, miközben a célja, hogy írásai magukért beszéljenek. Az első novella e vallomással kezdődik: „Laszuti László nem én vagyok, mondja Laszuti László”, akiről aztán kiderül, hogy az igazi neve Válaszuti László.