Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
2012 novemberének első napjaiban került sor harmadik alkalommal a Fiatal Kutatók és Doktoranduszok Nemzetközi Teológuskonferenciájára, amelyre öt országból több mint hetven előadó érkezett. Elsősorban az itt, másodsorban pedig az ezt követő két évben ugyanezen a rendezvényen elhangzott előadások legjobbjaiból tanulmányok is készültek - ezek kaptak helyet a jelen kötetben, a konferencia hat szekciója (és így téma) szerint fejezetekbe rendezve. Szávay László és Jenei Péter bevezető sorai után a Ballagi Mór - Bolyki János szekció biblikus tudományokkal, Ó- és Újszövetség-kutatással, valamint a Biblia hatástörténetével foglalkozó dolgozatai olvashatóak. Ezt követik az Augustinus szekció teológiai és teológiatörténeti, patrisztikai, dogmatikai, etikai és kánonjogi írásai, az Ipolyi Arnold szekció egyháztörténeti és a Szenczi Molnár Albert szekció egyházi művészet- és művelődéstörténeti írásai, illetve a Sztehlo Gábor szekció gyakorlati teológiai, katechetikai és pasztorálpszichológiai dolgozatai. Az utolsó részben tanulmányozhatjuk a Comenius szekció öt tanulmányát: csupa mesterszakos hallgató írását interdiszciplináris témákban (pl.: a kiskunfélegyházi Kalmár-kápolna építése; kígyószimbolika a héber Bibliában és a görög mitológiában; vagy az iszlám vallás és jog jogbölcseleti összehasonlítása a német jogrendszerrel). A kiadvány helye teológiai szakgyűjteményekben van. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Hegyen épült város

Borító ár
3 900 Ft
Aktuális online ár
3 120 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
9789634141952
Egyéb szerzőség
Szávay László (1982-) (szerk.);Gér András László (szerk.);Jenei Péter (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
404 o. : ill. ; 23 cm
Kiadó
KRE
Cikkszám
3001023662
Alcím
tanulmánykötet válogatás a fiatal kutatók és doktoranduszok nemzetközi teológuskonferenciáin elhangzott előadások anyagából
Sorozatcím
Károli könyvek. Tanulmánykötet ; 2062-9850

Darabszám