A klinikai és pasztorál pszichológus szerző életvezetési „kiskátéja” vallásos szellemben fogant. Topolyai Emőke a remény „mibenlétének” fogalmi körét járja körbe karcsú kötetében. Véleménye szerint a kisiklott életpályák, elrontott sorsok, vakvágányra futott emberi kapcsolatok hátterében mindig a minta hiánya áll. Hiszen, hogyan tanulhatná meg szüleitől a gyermek, miként kell egy házasságban egymás elfogadásával és a másikhoz való alkalmazkodással harmóniában élni, ha szülei elváltak és sohasem látott maga körül erre nézve pozitív mintát. Másokat berögzött szokásaik állítanak meg a személyiségfejlődés útján, és elkeseredett malíciával állítják, hogy az ő sorsuk megváltoztathatatlan. Nos, ennek a reménytelenségnek kíván „véget vetni” kötetével a szerző, aki az 1862-ből való értelmező kéziszótárból idézi be a remény fogalmát: „a remény egy bizonyos jó utáni várakozás, amely nyugtalankodással jár, mert a remény félelemmel vegyes érzés, ami csak valószínűségen alapul, és nem zárja ki az ellenkező rossznak a lehetőségét.” Ennek a félelemmel telt várakozásnak az oldására kínál számos megszívlelendő tanácsot a szerző, aki sebzett identitásunk elengedésére szólít fel, majd arra ösztönöz, hogy fogadjuk el korlátainak, ismerjük be bizonyos helyzetekben a tehetetlenségünket, szabaduljunk meg a káros bűntudattól, és mindenekfölött legyünk hálásak a mindenhatónak, hogy az élet élményével, örömével ajándékozott meg minket. Sokszor érdemes beérni a kevesebbel is, hiszen az elégedettségnek, harmóniának nem a földi javak megszerzése az eredője. Számos rövid esetleírással bizonyítja, hogy mindazok, akik megfogadják tanácsait, egy sokkal boldogabb, harmonikus élet részesei lehetnek. Elsősorban vallásos érzületű olvasóknak ajánlható, de mások is haszonnal forgathatják. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"