Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Tünde egyedül neveli három lányát. Egyikük, Klarissza éppen szalagavató báljára készül, izgatottan és nagy igyekezettel tanul keringőzni. Anya és két másik lánya a nagy nap estéjén boldogan nézi a keringőt lejtő végzősöket, amikor egy fiú, féltékenységből kést ránt, hogy ledöfje a mit sem sejtő Klarissza partnerét. Tünde, hogy testével védje, a lánya elé veti magát, halálos sebet kap. Az emlékezetesen boldog eseménynek induló, ám drámába forduló este rejtelmekkel teli folyamatot, krimibe illő kalandsort indít el. Tünde hátrahagyott és véletlenül megtalált leveléből kiderül, hogy az asszony - önkéntes donorként - halála esetén szerveit fölajánlotta átültetés céljára. Szívét volt férjének külföldi ismerőse, Stork kapja meg. A műtét sikeresnek bizonyul, oly annyira, hogy Tünde "nagy szíve" megváltoztatja a férfi jellemét, aki elhatározza, hogy nagy lélek lesz, és megjutalmazza donorának három, árván maradt lányát. Gondtalan élet vár a lányokra, csakhogy a pénz szagára előkerül az apjuk, Karcsi, aki annak idején három gyermekével magára hagyta Tündét. Ő is részesedni akar Stork adományából... A túlírt, egyenetlen szövegezésű, önismétlésekbe is bocsátkozó krimiszerű történet happy enddel ér véget. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Szamilák Tünde

Halálos keringő

Raktári szám: 9783710317835
Aktuális online ár
1 892 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Szamilák Tünde
ISBN
9783710317835
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2014
Méret
20 cm
Kiadó
United P. C.
Cikkszám
3000240767

Darabszám