Domonkos László prózáját, mint a talajt a hajszálgyökerek, mint személyes sorsot a múlt eredői átszövik a nemzet sorskérdései. Mindenkori szereplőinek személyes életében ott bujkál a múlt, az elődök élettapasztalata, a szűkebb-tágabb közösség múlttudata. Erre példa a Kenyeret hoztam című kisregény, amely az ’56-os forradalom emlékezetére épül, pontosabban a forradalom leverését követő megtorlás traumájának emlékképeiből áll össze, majd a migrációba kényszerültek sorsútjaiból. Domonkos László novellái nem lineáris szerkezetű, történetmesélős, cselekményes epikák, hanem mozaikos kompozíciójú, esszé- és memoárvonásokat is mutató képsorok, emlékezetes atmoszférákat idéző helyzetrajzok.