Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Szinte Orbán Viktor ötvenedik születésnapjához időzítve jelent meg magyarul a konzervatív lengyel újságíró, blogger, Igor Janke a magyar politikusról szóló életrajzi kötete. Mint azt a szerző már az előszóban elárulja: nagyra tartja a magyar miniszterelnököt (akit személyesen huszonhárom éve ismer - első alkalommal Nagy Imre újratemetésén találkoztak), és nem állt szándékában elfogulatlan életrajzot írni. Ugyanakkor olyan külső szemlélő szemével látja a politikust, akit nem befolyásol "sem a hívők üres rajongása, sem az Orbán-fóbiások vak gyűlölete". A kötethez számos interjút készített, magával Orbán Viktorral és munkatársaival is, továbbá átolvasott és lefordíttatott több fontos forrást is. Miközben felvázolja az egész eddigi életutat (természetesen elsősorban Orbánra, mint politikusra fókuszálva), olyan megállapításokat tesz, hogy a jelenlegi miniszterelnök "látomásos politikus", aki "hatékonyan igyekszik véghezvinni nagyszabású elképzeléseit". Bátor ember, akinek "van mersze szembe menni a közvéleménnyel", és "megpróbálja átformálni Magyarországot". Ugyanakkor nem viszonyul hozzá kritikátlanul. Leírja: olyan vezetőről van szó, aki a politika brutális eszközeit is használja, nem ritkán populistaként viselkedik, nem törekszik arra, hogy betemesse a lakosságot megosztó árkokat, kormányzása alatt a Fideszhez közel álló üzletemberek nyerik a pályázatokat, kezében pedig óriási, "talán túlságosan is sok hatalom" összpontosul. Elveti ugyanakkor azon vádakat, amelyek szerint Orbán megsérti a demokráciát - ezzel ellentétben úgy látja, pont a demokrácia lényegét hozza vissza. A szerző igyekszik a miniszterelnök emberi arcát is felvillantani, aki rendszeresen futballozik a felcsúti csapatban, aki harcos antiklerikálisból mélyen vallásossá vált, vagy aki a budai családi házában nem rendezett be dolgozószobát, hogy ott csak a családjának tudjon élni. Ezen kívül - elsősorban a lengyel olvasóközönség számára - érzékletesen igyekszik bemutatni a rendszerváltás előtti és alatti állapotokat, a Bibó Szakkollégiumot, Orbán Viktor és Fodor Gábor 1993-as párton belüli "háborúját", a 2006 őszi eseményeket, a jelenlegi politikai rendszert és számos további közéleti kérdést. A könyv végén egy Orbán Viktorral, valamint Pawel Kował lengyel konzervatív EP-képviselővel készített interjú kapott helyet. A fekete-fehér fotókkal illusztrált kötet minden, a politika világa iránt érdeklődő olvasónak ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Janke, Igor (1967-)

Hajrá, magyarok!

Aktuális online ár
1 160 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Janke, Igor (1967-)
ISBN
9789630866170
Egyéb szerzőség
Szalai Attila (1950-2020) (ford.);Szenyán Erzsébet (1943-) (ford.);Burger Barna (1965-2017) (fotó)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
327 o.
Kiadó
Rézbong K.
Cikkszám
3000219235
Alcím
az Orbán Viktor-sztori egy lengyel újságíró szemével
Sorozatcím
Aeramentum könyvek

Darabszám