Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
Különös hangulatú és szövegezésű, monológformájú tudatregény a felvidéki író könyve. Az alcím – Okatootáiai levelek avagy óda a szabadsághoz – sokat megmagyaráz az elsőre talán nehezen értelmezhető szöveg-füzér jelentéséből. Egy negyvennyolc főből álló katonai alakulat, egy kiképzés alatt álló alegység tagja mondja, írja a magáét a leszorított élet peremvidékéről. A levelek szerzője nem is annyira a vele történtekről számol be, noha időnként erre is utal, hanem a lelkében végbemenő folyamatokról, a gondolatairól, világ- és életértelmező szándékáról. Tisztában van vele, hogy a világot a realitások által megismerni lehetetlen, hiszen az ember folyton azt érzékeli, hogy a dolgok csak úgy történnek vele, akkor már érdemesebb befelé figyelni. A narrátor azért egyszer-kétszer utalást tesz a lehetetlen életkörülményekre, arra, hogy mind a negyvennyolcan egyetlen nagy hodályban alszanak, hogy sokszor nincs víz a mosdáshoz – de a padló felmosásához mindig. Panaszolja, hogy gyakran kell nótázniuk, hogy az elöljárók állandóan a körlet tisztaságát ellenőrzik, hogy a hozzátartozóiknak címzett leveleiket nem szabad leragasztaniuk, és hogy időnként megfigyeli magán a szellemi leépülés jeleit. Emlékezik a szerelmére, régi szabad és civil életére, és föltűnik neki, hogy egyre ritkábban álmodik. A sivár környezetben és az antiintellektuális közegben úgy tartja karban a tudatát, hogy az élet dolgairól töpreng és a maga sorsát elemezgeti. A Hadszíntérjelentések az idegen és szinte kiismerhetetlen környezetében mozgó, magányosan tűnődő hőse erősen emlékeztet Szilágyi István nevezetes regényének, az Agancsbozótnak (1990) kardkovács főszereplőjére, illetve atmoszférájára és persze a környezetének kiszolgáltatott emberről szóló mondanivalójára. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Aich Péter (1942-)

Hadszíntérjelentések

Borító ár
1 900 Ft
Aktuális online ár
1 501 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Aich Péter (1942-)
ISBN
9788097210670
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
21 cm
Kiadó
Art-Danubius
Cikkszám
3001021611
Alcím
okatootáiai levelek, avagy óda a szabadsághoz

Darabszám