Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Ikonikus, a valóságban is megtörtént jelenettel nyit Colum McCann regénye. 1974 augusztusában egy francia artista, Philippe Petit lélegzetelállító mutatvánnyal kápráztatta el a New York-i járókelőket: végigegyensúlyozott - az azóta terrortámadásban lerombolt - legendás ikertornyok között kifeszített drótkötélen. A víziószerű kép tökéletes szimbóluma a hetvenes évek Amerikájának - a felhők között szemkápráztató, valószínűtlen álomkép, alant pedig a hétköznapi tömeg. Ez utóbbiból emelte ki több szálon futó regénye központi alakjait az író. Az egyikük egy radikális nézetei miatt rendjével (saját belső démonaival) állandó feszültségben élő, bronxi prostituáltak között szolgáló ír szerzetes Corrigan. De megismerhetjük Tillie történetét is, aki harmincnyolc évesen már többet élt, mint mások kétszer annyi idő alatt, egyedül viszi családja - lánya és unokája - eltartásának terhét, és mindemellett még arra is marad ereje, hogy az gazságért küzdjön. És rajtuk kívül felvonulnak a város archetipikus alakjai: hippik, őrült művészek, küldetéstudattól átfűtöttek, bűnüldözők, feketék és spanyolok - New York elképesztően összetett alkotóelemei, amely között valóban úgy egyensúlyozik az emberi lélek, mint légtornász a kifeszített kötélen... A kötet tartalmas kikapcsolódást ígér minden művelt olvasó számára. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
McCann, Colum (1965-)

Hadd forogjon a nagyvilág

Borító ár
5 999 Ft
Aktuális online ár
4 799 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
McCann, Colum (1965-)
ISBN
9789635180929
Egyéb szerzőség
Berta Ádám (1974-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2024
Méret
459, [4] o.
Kiadó
Jelenkor
Cikkszám
3001084573

Darabszám