Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Nika Géza memoárja a huszadik század első harmadának magyar történelmébe enged bepillantást. A történészek által jól dokumentált korszakot tekintve a mai napig kerülnek elő olyan emlékiratok, levelezések, visszaemlékezések, amelyek egy-egy konkrét esemény megítélését képesek akár jelentősen is alakítani. A jelen kötet 1936 és 1945 között beszéli el a történelmi léptékű történéseket. A szerző, Nika Géza 1941. szeptember 1-től hadbíró főhadnagyként szolgált a honvédségben. Tehát mind a hadászat, mind a jog tekintetében komoly képzettséggel bírt. A második világháború egyik legsúlyosabb magyar veszteségével járó doni katasztrófát is átélte. A pokolból sikerült élve elmenekülnie. Majd folytatta hadbírói tevékenységét, a rábízott ügyeket mindig korrekt, szakszerű módon látta el. Ezért sem tudtak később sem fogást találni rajta, pedig a frissen felálló hatalom emberei mindent megtettek ezért. Huszonhárom hónapot töltött fogságban, melybe úgy az amerikai hadifogság, mint az Andrássy út 60. szám alatt töltött időszak is beletartozik.

Nika Géza (1913-?)

Hadbíró voltam, 1936-1945

Borító ár
6 290 Ft
Kötött ár
5 661 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Nika Géza (1913-?)
ISBN
9786156502520
Egyéb szerzőség
Szokolay Domokos (jegyz.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Méret
325, [6] o.
Kiadás pontos dátuma
2025.06.30
Kiadó
Erdélyi Szalon Kvk.
Cikkszám
3001093594
Alcím
1936-1945

Darabszám