A József Attila-díjas költő számvetését olvashatjuk legújabb verseskötetében, melyet másfél évtizedes hallgatást követően jelentetett meg a Kalligram Kiadónál. Tatár Sándor verseskönyve hatvan költeményt foglal magában, melyeket három ciklusba rendezett a költő. A versek nagy része az elmúlás fenyegető rémével, az apai szereppel, a megváltozott élettel, hanyatló férfiassággal foglalkozik Tatár finom lírai nyelvén. A kötetet ez az olykor lehangolónak ható gondolatkör nem viszi el a szépelgő, melankolikus költészet felé, Tatár ügyesen egyensúlyoz a lemondó, beletörődő hangnem és az önirónia határmezsgyéjén, mindig csak annyi iróniát adagol verseihez, hogy ez a játékos kikacsintás ne vonja kétségbe, ne függessze fel a korábbi állítások igazságtartalmát, emocionális komolyságát.