Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Szőcs Géza Sziveri-beszélgetőkönyvének – ugyancsak az Ünnepi Könyvhétre megjelenő – második kötete szerényen „függelékként” határozza meg önmagát – annál mégis jóval több. A szintén élénk és gazdag képiséggel kísért kötet tartalma nem függeléknyi, hanem csakugyan kötetnyi: háromrészes koncepciójában versek, levelek és emlékezések, fotók és kéziratok, avagy a Sziveri-Szőcs barátság tárgyi lenyomatai mellett az első kötet egyes fejezeteihez fűzött (hasonlóan olvasmányos, szinte meseszerű) jegyzetek is helyet kapnak, valamint egy izgalmas merítés a Szőcs Géza Erdély-képét megjelenítő, a Sziveri-beszélgetőkönyvhöz társítható, korábbi prózájából. „Gyolcsvonatokon üldözzük egymást, Jean Johann Sziveri” – szólítja meg a Gyónás a cethalban c. versben az erdélyi költő a vajdaságit, az itt maradó a haldoklót. Ezt a barátságot természetesen mindvégig Szőcs Géza szemszögéből látjuk, aki szeretett szülőföldjét is próbálta bemutatni az oda régóta vágyó, de soha el nem jutó költőtársnak, akinek a szerző szerint „minden barátsága ezen a rejtélyes kommunikációs képességén, lebilincselő érdeklődésén alapult”. A „függelék” mivolta – s előzményével való összefonódása – ellenére önálló könyv tehát elsősorban Sziveri-mementó, s a ma már díjjal, intézettel és művészeti színpaddal is továbbvitt nevet segít egyéni módon fenntartani az emlékezet számára. Az ő szavaival: „igyekszem Jancsit megőrizni magamban olyannak, amilyen volt”. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Szőcs Géza (1953-2020)

Ha polip szuszog Kolozsvárott II.

Aktuális online ár
1 160 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Szőcs Géza (1953-2020)
ISBN
9788089286966
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
90 o.
Kiadó
Méry Ratio
Cikkszám
3000219218
Alcím
Szőcs Géza Sziveri-beszélgetőkönyvének II. kötete vagyis a Függelék

Darabszám