William A. Meninger újdonsült trappista szerzetesként talált rá egy tizennegyedik századi klasszikus értekezésre, A Megnemismert felhőjére, amely nagy hatással volt rá, és hamarosan nemcsak személyes megerősítésként, iránymutatóként kezdte használni, de kiindulópont volt számára azon alkalmakkor is, amikor a monostorba lelki gyakorlatra érkező plébánosoknak beszélt az ima erejéről. Mivel számára óriási hatású könyv volt, jó szívvel ajánlotta hittársainak is, ám sok alkalommal olyan visszajelzést kapott, hogy a mű - elsősorban amiatt, mert több mint hatszáz éves - befogadhatatlan, érthetetlen a számukra. Ekkor határozta el Meninger, hogy nem lefordítja a "Felhőt", hanem arra tesz kísérletet, hogy összegezze, a mai ember nyelvére átültesse annak spirituális, pregnánsan a szeretet megélésére, gyakorlására vonatkozó üzenetét, és megtanítsa az ehhez leghatározottabban vezető módszert, amely nem más, mint a szemlélődő imádság. Az összesen 138 fejezet mindegyike címében utal a Felhő egy-egy részletére (amelyet a szerző pontosan megjelöl); ezeknek kifejtése, értelmezése az ezt követő elmélkedés. A kötetet Görföl Tibor Barátunk a keresésben című Meninger-portréja zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"