Király Lászlónak, az erdélyi irodalom legendás Forrás-nemzedéke tagjának idősebb fia is költő, mégpedig félreismerhetetlenül egyéni hangú alkotó. Versbeszédét a telibe találó pontosság, a szűkszavúságig menő szikár ábrázolás jellemzi, az a fajta beszédmód, amely a vers megértéséhez és átéléséhez csak az éppen elégséges szöveget nyújtja, miközben frappáns fordulataival, éles rajzolatú szóképeivel, egyéni szóválasztásával poetizál. Erre szemléletes példa új kötetének nyitóverse, amely egy köznapi, szokványosnak is nevezhető helyzet rajza, és amely az utolsó sorában egy váratlan szófordulattal ér el visszamenőleg sejtelmességet, félelmetes homályt (kéz a kézben). Ez a vers előre jelzi, hogy a kötet a mai, feszültségekkel teli háborúskodó világ és életérzés megjelenítője lesz, amely a nyitóversből megismert meglepő fordulatokban fog bővelkedni.