Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
22%
Teljes leírás
A szerzőnő maga is végigjárta azt a fájdalommal, reménnyel, majd a remény időnkénti elvesztésével járó fájdalmas utat, amelyet végül az ő esetében siker koronázott. Debra Bridwell a szerzői előszó szerint 16 esztendeig küzdött azért, hogy gyerekei lehessenek. Miután várandós lett, kilenc hónap elteltével egy egészséges kisfiúnak adott életet. Ám a házaspár még egy gyermeket szeretett volna, erre újabb tíz esztendőt kellett várniuk, mert a diagnózis szerint a pár ekkor már, az úgynevezett másodlagos meddőséggel küzdött. Amikor úgy érezték, hogy talán már a remény is elveszett, örökbe fogadtak egy kínai kislányt, és ekkor megtörtént a csoda, mert a szerző természetes úton ismét áldott állapotba került, és ismét egy kisfiúnak adott életet. Debra Bridwell ezután döntött úgy, hogy megosztja tapasztalatait sorstársaival, hiszen pontosan tudta, érezte, hogy miféle testi és lelki segítségre van szüksége egy meddőséggel küzdő párnak ahhoz, hogy végül siker koronázza erőfeszítéseiket. Ennek megfelelően hat fő fejezetbe ("Lehet, hogy meddők vagyunk?", "Mit tehet egy orvos?", "Istenem miért fáj annyira?", "Megért minket bárki is?", "Lesz még belőlünk valaha is szülő?", "Gyerek nélkül - de hogyan?") csoportosította, azokat a tapasztalatait, amelyeket meg kívánt osztani az arra érdemesekkel. A szerző számos bibliai idézettel támasztja alá mondanivalóját, így a kötetbe foglalt tanácsait elsősorban azok érezhetik majd magukénak, akik szintén hívők, de számos más gyakorlati tanácsa a legszélesebb körű ajánlásra érdemes. Minden meddőséggel küzdő pár figyelmét fel kell hívni a kötetre, amelyet a felhasznált irodalom jegyzékén túl, a meddőség fogalmi körébe tartozó szavak magyarázata egészít ki. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Bridwell, Debra

Gyermekre vágyva - bátorítás a meddőség fájdalmával küzdőknek

Raktári szám: 9789632883083
Borító ár
3 200 Ft
Aktuális online ár
2 496 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Bridwell, Debra
ISBN
9789632883083
Egyéb szerzőség
Egri-Nyári Barnabás (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
20 cm
Kiadó
Harmat
Cikkszám
3000254277
Alcím
bátorítás a meddőség fájdalmával küzdőknek

Darabszám