Tove Ditlefsen memoárja hazájában az 1960-as 70-es évek fordulóján látott először nyomdafestéket, benne a mesélő hitelesen, őszintén és a sorokon átsejlő halk szavú fájdalommal tárja az olvasók elé gyermek és kora kamaszéveinek emlékképeit. A gyerekkor hosszú és keskeny, mint egy koporsó, és egyedül nem lehet kijutni belőle. Különleges, egyedülálló tehetsége révén megrendítő őszinteséggel vetíti ki lelki vívódásainak, traumáinak lélekrajzát, végtelen szeretettel és érzékenységgel visszamenve az időben, hogy gyermeki énjének rajzolatát az önéletrajz és a fikció keretein belül körvonalazza. Tove élete 1918. december 14-én egy kis kétszobás lakásban, a koppenhágai Vesterbo negyedben kezdődött el, abban az évben, amikor véget ért a Nagy háború.