Zilahi Anna második verseskötetét (az elsőt, A bálna nem motívum az Új Könyvek nem ismertette) az emberi és egyben az élőlények közti viszonyrendszerek egyik meghatározó élményének, sőt alapjának, a gyengédségnek szentelte. A Magvető Kiadó gondozásában megjelent könyv arcélét a kortárs témák kínzó közelségbe hozásával lehetne meghúzni. A könyv poétikája leképezi az evolúciós sémák élet-halál harcának sötét, de egyben varázsos oldalát. Biopoétikai témák keretezik a mindennapi egzisztenciális tapasztalatok által kijelölt koordinátarendszert. A gyengédségen keresztül az emberi érintkezés humán és poszthumán, természetes és mesterséges lehetőségei öltenek testet. Mégis, mint oly sok kortárs verseskönyv (gondolhatunk itt például Závada Péter utóbbi két kötetére: A muréna mozgása, 202311274; Éngép, 202512283), Zilahi Anna versgyűjteménye sem kerülheti meg, hogy a nyelvvel mint médiummal, valamint a megismerés elsődleges közegével, terével és eszközével számot vessen, melyen keresztül húsbavágó episztemológiai kérdéseknek is teret tud engedni: „Az észlelés oly elégtelen, nem hagy nyugodni, / hogyan nevezhetjük tiszta lelkiismerettel / észlelésnek” (Hajszálerek), máshol: „A fókuszvesztés / leleplezése még sosem szolgálta ily szorgalommal / a fókusz elvesztését – ahol minden visszfényes felület / minket ver vissza, a menekülő arcot, / egy képet, mely végtére is egy pillanatnyi folyamat / az agyban.” (Fata morgana).