Száz Pál legújabb könyve az emberi emlékek és a növények burjánzó szövegvilágába csábítja be olvasóit. A kötet egy olyan családi és közösségi legendáriumként olvastatja magát, amely a korábbi generációk nyelvét is magába zárja, lepréselt, lapok közé helyezett levélként adja vissza azt. A narrátori szólamon keresztül ugyanis a szlovákiai magyarok nyelve szólal meg, melyet a kötet sajátos tipográfiai megoldásai adnak vissza. Ez először megnehezítheti a befogadást, de hamar ráállhat majd az olvasó szeme. Az anekdotázó, mesélgető idősebb asszony a régi világ részleteit tárja fel hallgatósága előtt, így fokról fokra megismerhetjük a falu világát, a rokonokat, a szomszédságot, a mezei munkákat, s ezzel egy időben a huszadik századi magyar történelem meghatározó eseményeit.