Pozsgay Imre még életében befejezett önéletírása gyermek- és ifjúkorának történetét beszéli el az 1933 és 1954 közötti időszakra összpontosítva. A Kovács Balázs, valamint Lázin Áron és Szénási Dorottya szerkesztésében megjelent kötet egyszerre személyes visszaemlékezés és fontos történeti forrás, amely egy meghatározó politikus nézőpontjából idézi fel a huszadik század közepének Magyarországát. A memoár a családi háttér, a falusi élet, a háborús tapasztalatok és a korai politikai szocializáció bemutatásán keresztül érzékelteti a kommunista rendszer kialakulásának társadalmi közegét. Noha még bízunk benne, hogy a rendszerváltás történetére még nem borult a feledés homálya, mégis érdemes Pozsgay alakját röviden körül járni: a politikus, későbbi államminiszter a késő Kádár-korszak és a rendszerváltozás egyik meghatározó közéleti szereplője volt. Az 1980-as évek reformpolitikájának egyik legismertebb képviselőjeként fontos szerepet játszott a demokratikus átmenet előkészítésében, és 1989-ben a forradalom eseményeit elsőként nevezte hivatalosan népfelkelésnek. Politikai pályája mellett történelmi és közéleti visszaemlékezéseiben saját életútján keresztül igyekezett értelmezni a 20. századi magyar történelem meghatározó fordulópontjait. A jelen kötetben Pozsgay őszintén ír azokról az élményekről és hatásokról is, amelyek későbbi politikai pályáját meghatározták, miközben többször reflektál saját döntéseire és világlátására. A visszaemlékezés nem törekszik teljes objektivitásra, mégis különleges értéket képvisel, hiszen első kézből enged bepillantást egy korszak hétköznapjaiba és gondolkodásmódjába. A kötet nemcsak politikatörténeti dokumentum, hanem társadalom- és művelődéstörténeti forrásként is figyelemre méltó, hiszen érzékletes képet rajzol a vidéki Magyarország világáról és a kommunista ideológia térnyeréséről.