Az olvasó először talán elveszetten, tájékozatlanul, sőt, eleinte bosszankodva bolyong abban az egyetlen mondatnyi, tekervényes dzsungelben, amelyet a szerző regénynek nevez. A szöveg szövevényessége azonban nem a stílus dekorativitásából, üresjárataiból fakad. Helyzetek és személyes pontos rajza ez a könyv - ámde ezek csak belső, az író számára nyilvánvaló ismeretek alapján érthetőek. Az idő és tér meghatározottsága rejtett, a szereplők létezéséről semmi bizonyosságunk nincs. Hol kiválóan jellemzett valós személyek, hol ugyanannak az alaknak másfajta megjelenései, sokszor pedig - önálló létük ellenére - mintha csak a főhős reflexiói lennének: az ő vonzalmai, taszításai, emlékei csillannak meg bennük. A képlékeny szövegből pedig lassan körvonalazódni kezd a hatvanas évek társadalma, a kamaszlelkek vágyai, illúziói. S ahogy egyre mélyebbre merülünk a szöveg indáiba, észrevesszük, hogy a képlékenység voltaképpen a szuverén írói módszer biztonságát tükrözi; hogy a századelőtől napjainkig, Kosztolányitól és Csáthtól a kamaszok öntörvényű társadalmáig ívelő tér és idő tulajdonképpen a két dimenzió elválaszthatatlanságát, egymásba átfolyását, a világ szivárványos egységét varázsolja körénk. Mélyen megindító költőiség árad ebből a nyelvében szigorúan prózai regényből, amely - ma is - modern irodalomban járatos olvasóknak való. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"