Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A 19. század első felétől meghatározóvá vált, hogy a jelentős arisztokrata családok adományokkal támogassák az alakuló és egyre fontosabbá váló nemzeti közgyűjteményeket. Elsősorban Széchenyi Ferenc és Széchenyi István neve határozza meg ezt a diskurzust, de a történeti emlékezet hasonlóan hálás szívvel gondol Apponyi Sándorné felajánlására is, melynek katalógusszerű feldolgozására vállalkozott a jelen kötet. A szerzők, Radványi Orsolya és Zichy Mihály a levéltári anyagban fennmaradt jegyzékek feldolgozása mellett az adomány történetét is részletekbe menően feltárták, s emellett a kötet Apponyi Sándorné, vagyis Esterházy Alexandra visszaemlékezéseit is közlésre méltónak gondolta – kiegészítve a száraz tényanyagot. A felajánlás túlmutat a gyűjtemények, a magyar kultúra támogatásán. A bárónő ugyanis egy olyan alapítványi modellt szeretett volna meghonosítani, ami az egyszeri adományok helyett hosszabb távú finanszírozást tett volna lehetővé. Végrendeletében kastélyát, a vele járó földeket és a berendezést adományozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A lengyeli Apponyi-kastély és a hozzá tartozó uradalom 1927-től az Apponyi Alapítvány révén a Magyar Nemzeti Múzeumot szolgálta, célja pedig az volt, hogy jövedelmével hosszú távon támogassa a múzeum működését. A második világháborút követő földreform és az államosítások azonban felszámolták az alapítvány vagyonát, majd 1949-ben magát az alapítványt is megszüntették, így a kastély kikerült a múzeum fennhatósága alól.

Főúri gesztus a nemzetnek_Apponyi Sándorné ajándéka a Magyar Nemzeti Múzeumnak

Radványi Orsolya (1974-)

Borító ár
4 900 Ft
Kötött ár
4 410 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Radványi Orsolya (1974-)
ISBN
9789636490492
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
241 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.06.14
Kiadó
MNMKK MNM
Cikkszám
3001102559
Alcím
Apponyi Sándorné ajándéka a Magyar Nemzeti Múzeumnak
Sorozatcím
Bibliotheca humanitatis historica ; 1215-0487 ; 23.

Darabszám