Az oktatás jelentősége a kora újkor folyamán egész Európában látványosan felértékelődött. Az iskoláztatás ekkor már nem csupán műveltségszerzési lehetőséget jelentett, hanem nélkülözhetetlen eszközzé vált a családok társadalmi pozíciójának fenn¬tartásában és erősítésében. A monográfia a Magyar Királyság és az Erdélyi Fejedelemség katolikus főnemességének oktatási szokásait és jellegzetességeit vizsgálja a 17–18. század folyamán. Nyomon követhetjük, miként épült ki és formálódott a jezsuita iskolahálózat, valamint több mint 1400 főúri növendék tanul¬mányi pályafutásának feldolgozásán keresztül részletgazdag képet kapunk a főnemesi diákság összetételéről, iskoláztatásáról és az oktatással szembeni elvárások változásáról. A kötet három família – a Batthyányak grófi ága, a Koháryak és a Telekiek katolikus ága – példáján keresztül mélyelemzésszerűen rekonstruálja, miként igyekeztek a családok fiaik képzése során ötvözni a hagyományokat és az új oktatási lehetőségeket, s hogy az iskoláztatás miként vált generációkon átívelően a famíliák érvényesülési stratégiájának központi elemévé. A könyv szerzője történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatója. Kutatásainak fókuszában egyfelől a kora újkori nemesség oktatása, másfelől a bécsi Habsburg-udvar működése és a magyar elit udvari integrációja áll.