A grafikus költő ezúttal is verses-képes albumot jelentet meg, világképének írott és rajzolt dokumentumait. A tipográfiai alkotásban feketén-fehéren összehangolódik a kétféle ihletés, a két kifejezés- és műforma, az olvasni és nézni való gondolatiság. E gondolatiság pedig meglehetősen összetett, főképp, ami a művek tér és idő dimenzióját illeti, és ami a természet és a történelem összefüggéseinek együttes ábrázolásában ölt alakot, ahogyan például a lombjukat vesztő fák tavaszért kiáltanak, de egyelőre történelmi eredőjű vérpatakok futnak szét a földön (Kivonulás). A versek origójából rendre a lírai ego szól, aki belátja, olykor a maga személyiségével ki is tölti a tér-idő dimenziót: