Az atletikus adottságokkal megáldott Tóth Péter olyan helyre született, ahol tehetségét nem tudja kiélni. Szülei boldogtalansága végképp megpecsételi sorsát. Tanítója segítségével kiszabadul az otthoni nyomorúságból, s városi iskolában folytatja tanulmányait. Testnevelője benevezi a diákolimpiára. Sorban nyeri a versenyeket, eljut a megyei majd az országos döntőig. A fiatalember ettől fogva egy fővárosi sport klubban folytatja edzéseit, s fogalma sincs arról, hogy edzője – volt testnevelője – az általa visszautasított doppingszereket titokban belecsempészi ételébe-italába, hogy erejét meghaladó eredményekre sarkallja, mivel ez a pályáján lecsúszott szakember az ő sikereinek hátán szeretne visszakapaszkodni az elismertségbe. A tragédia akkor következik be, amikor eddig nem ismert nagyságú próbatétellel elé kerül: eredményei alapján benevezik egy nemzetközi versenyre, ahol világhírű atlétákkal kell megmérkőznie. Legnagyobb meglepetésre bejut az ötezer méteres síkfutás döntőjébe, ahol minden erejét megfeszítve küzd, hogy a nálánál jobb ellenfelekkel szemben is helyt álljon. Végül már csak egyetlen futó marad előtte, akit végső erőbedobással a célegyenesben megelőz... S ekkor elszakad a film. A történet egy klinika Ideggyógyászati Osztályán folytatódik, ahol Petya kómából magához térve döbbenten tapasztalja, hogy fejtől lefele megbénult. Hosszadalmas, gyakran reménytelenek tűnő rehabilitációs folyamat eredményeként ugyan visszanyeri mozgásképességét, ám szembesül korábban kitűzött nagyratörő életcéljai elvesztésének nyomasztó lelki terhével. A könyv nem egy orvos-kórház regény, bár elkerülhetetlenül szóba kerülnek a lehetséges diagnózisok és gyógymódok, hanem erkölcsi célzatú tűnődés a bennünk működő életerőről, a tiszta érzelmekről: a csodatevő százszorszép álomról. A mű életszilánkokra való felosztása kísérlet a történetnek a fejezeteknél pontosabb, a történet logikájához jobban illeszkedő tagolására. A könyv második részében az emberi sors alapkérdéseire választ kereső novellák kaptak helyet.