Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A kötetet ajánló református lelkész, Balogh Barnabás szerint a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriuma egyértelműen támogatta a mesekönyv megjelenését, mivel szerzőjét igen tehetségesnek tartják, és úgy érezték valamennyien, hogy az általa mesébe foglalt témák, amelyek emberi gyengeségről, negatív érzelmekről is szólnak a szerző életkora és empatikus megfogalmazása kapcsán hamar eljutnak majd a célközönség szívéig. A kötet címéül szolgáló kedves mese, arról szól, hogy Flóra egy reggel durcásan ébred, és egyre inkább a harag keríti hatalmába. Miután édesanyjával nem akar elmenni az óvodába, otthon marad és duzzogva az ágyában várja, hogy szülei hazatérjenek. Az álom és ébrenlét határán egy holdezüst bundájú, villogó szemű hatalmas farkas jelent meg az ágya mellett, "aki" arra kéri Flórát szívja vissza a haragját, mert az beköltözött Pingalóba, a nagy festőbe, aki azóta csak rémálmokat képes festeni. Flóra dolga, hogy elűzze magából a haragot, hogy az emberek ismét szépet álmodhassanak. Ilyen és ehhez hasonló mesék sorakoznak a kötet lapjain, a szerző gyermekrajzokra hajazó illusztrációival. Kisiskolások mesekönyve lehet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kéry Anna Lilla (1995-)

Flóra és a csillagfarkas

Aktuális online ár
1 360 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kéry Anna Lilla (1995-)
ISBN
9789630879040
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
24 cm
Kiadó
TT Play K.
Cikkszám
3000230622

Darabszám