Tizenhat éves koromban, egy délután elaludtam budavári házunk rejtelmes kertjében, és azt álmodtam, hogy állok nagyapámmal egy erkélyen, ahonnan megbűvölten nézzük a hűvösvölgyi alkonyt. Nem történt egy szó, egy mozdulat sem, de az álomkép olyan erővel hatott rám, hogy tüstént felébredtem, felültem az ágyon – és harminchat éven át kerestem az álom magyarázatát. Mígnem egy pilisi meditáció során, miközben éppen darabjaira hullott az életem, megjelent előttem az értelmezés és a jelentés. Az álomkép a család hat generációját kísérő fények és árnyak történetét kódolta, átlépve az idő kereteit, egymásra simítva a régmúlt és a távolabbi jövő rétegeit, arcait és sorsmintázatait.