Vári Attiláról még kezdő író korában megállapította az akkori éles szemű kritikus, Szőcs István: „az a típusú író, aki ugyanannak a történetnek írja majd egy életen át véget nem érő folytatását”. Novelláiban már akkor megjelent valamilyen sajátos, kicsit nosztalgikus, kissé abszurdba hajló szürrealizmus, megszólaltatva az író egyik alapvető gondolatát az erények és értékek sokszólamúságáról. Ez a korai szürrealizmus újabb elbeszéléseiben átcsúszik a legendás múlt, a homályos foltjai ellenére is ismerős archaikus idők tanulságos megidézésébe. A címadó novella főhőse, a régész a saját múltja homályos részleteit szeretné földeríteni, de tudása, képzelete és hite őt magát kanyarítja vissza az ószövetségi időkbe és Egyiptom földjére, József és Putifárné történetéhez (Fénylő magnóliák).