Pelesz Alexandra bő válogatású, mintegy száz verset és 66 novellát tartalmazó kötetének darabjai főként a test és a lélek, a földi valóság és az égi fényesség viszonyáról szólnak. Arról, hogy van az ember a maga testi valójában, ám a lényeg belül van, amit léleknek nevezünk. Nem véletlen, hogy a kötet nyitó verse (Híd) arról szól, hogy a lélek voltaképp híd a tegnap és a ma között, összekötő a pezsgő élet és a titkos álmok között, és érzelmi kapocs két ember között: „Leszek a híd / a világok között, / sétálj át rajtam / a Mindenség fölött”. A szempár is a lélek tükre, az égre tekintő szemek végül is az életút kékségét látják (Pipacs-tánc). Pelesz Alexandra lélekrajza leggyakrabban alanyi beállítású érzelmi motívumokban jelenik meg, az érzelmek legfontosabbjai pedig a szeretetvágy, a békesség óhajtása, amely olykor átcsap a szárnyalni vágyásba: „Lesz-e még az éjjel csendes, / lesz-e még itt hit, remény, / tudod-e, hogy szárnyam verdes… / Túl messzi az égi fény” (Lesz-e még).