A műfordítóként és filozófusként is ismert Juhász Anikó hetedik verseskötete darabjainak címbe emelt fő motívuma a repülőgép, a repülőtér. Már előző kötete (Háború, fénylabdák alkonya, 2024) elemzéseiben a kritikusok fölvetették azt az életrajzi tényt, hogy a költőnő kislányként a kecskeméti repülőalakulat lakótelepén nőtt föl, élete meghatározó élménye volt ez a zárt világ, a rideg katonaélet, az emberi kapcsolatok hierarchiája. Ahogyan egyik sokatmondó című (Ridegség) versében írja: „A laktanyában hosszú / betonutak, / ridegek, fáznak, / az ősz nem segít, / csak újabb hideggel / takarja őket”. A leszállópálya, a katonai repülőtér nem csupán az élettapasztalatok megszerzésének helyszíne, de szimbolikus jelentése is van, az emelkedés-süllyedés, szárnyalás-zuhanás, a lét kiszámíthatatlan változásainak megjelenítője.