Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Johann Coronini-Cronberg, a Szerb Vajdaság és Temesi Bánság katonai és polgári kormányzója 1859-ben rendelte el a települések hely- és néprajzi leírását. Az 1860 februárjáig folyó, a helyi jegyző vagy más elöljáró vezetésével zajló felmérések eredményeképpen született, és Temesvárra beküldött leírásokat Kümmer Henrik tartományi iskolafelügyelőhöz továbbították, aki ezeket később Ormós Zsigmondnak, Temes vármegye főjegyzőjének, később alispánjának adta át. Az anyag 1872-ben tőle a Temesváron megalapított Délmagyarországi Történelmi és Régészeti Múzeum Társulathoz került. A munkák jelenleg a Temes Megyei Állami Levéltárban találhatók. A hetvenes években Scherer Antal grazi professzor fotómásolatot készített róluk, ugyanebben az időben került egy mikrofilm-kópia a Vajdasági Levéltárba, 1981-ben pedig levéltári csere keretében érkezett másolat Budapestre. Jelen vaskos kötet elején az összeírás történetét, a korábbi leírásokat bemutató, valamint a feldolgozott anyagot röviden áttekintő bevezető kapott helyet. Ezt követi a településenként ábécérendbe rendezett leírások német szövege, melyet azonos szerkezetben a magyar fordítás követ. A településeken belül a leírások bemutatják a község történetét, fekvését, hatóságait, hivatalait, egyesületeit, intézményeit, közlekedési eszközeit, természeti viszonyait, időjárását, talajviszonyait, növény- és állatvilágát, a határbeosztást és a növényi kultúrát, az ipari tevékenységet, valamint a lakosságra, oktatásra, humanitárius életre, lakásviszonyokra, ruhaviseletre, a házak bútorzatára, a szokásokra, szórakozásokra, népművészetre stb. vonatkozó információkat, s a kiemelkedő személyiségeket. A kötet függelékében forrásjegyzék, a rövidítések és a mértékegységek magyarázata, személynév- és helynévmutató, német nyelvű összegzés, valamint képmelléklet kapott helyet. Szakkönyvtárak, helytörténeti gyűjtemények anyaga. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Nebojszki László

Felső-bácskai települések néprajzi-helyrajzi leírása 1859-60-ból

Borító ár
6 500 Ft
Aktuális online ár
4 875 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Nebojszki László
ISBN
9789634467939
Egyéb szerzőség
Országos Széchényi Könyvtár (Budapest) (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
25 cm
Kiadó
Argumentum
Cikkszám
3001032545

Darabszám