Móricz Zsigmond szerint, aki a gyerekeknek jót, s jól tud írni, az már a -titok- birtokában van, és képes a felnőttek számára is értékeset, maradandót alkotni. Janikovszky Éva - akit eddig főként népszerű gyermekkönyvei okán tartott számon az irodalmi szakma és az olvasók népes tábora - úgy látszik, tudja ezt a -titkot-. Magávalragadó, sajátos, a nevetéssel és a tréfával egybefonódó írói világot teremtett már korábban a gyermekirodalomban, melyet most kiterjesztett a felnőttek világára. A homo ludens, azaz a felnőttekben is lappangó gyermeki játékosság bujkál a sorok között, annak ellenére, hogy írásai a mindennapi élet fontos dolgairól szólnak. Írjon bár kicsiknek vagy felnőtteknek kimeríthetetlen témája a felnőttek és gyermekek kapcsolata. Olyan -varázstükörben- nézegetheti magát a meglett olvasó, mely - bár szikrázó humorral - de mindig a valóságot tükrözi vissza. Éppen ebben rejlik Janikovszky tehetsége és bölcsessége; képes emberi gyengeségeinket úgy elfogadtatni, hogy aközben egy pillanatra sem szűnik meg mosolyt fakasztani. A mosolyban pedig feloldódik a harag, a bánat, a vélt vagy valós sérelmek miatti megbántottság. Meghitt közvetlenséggel beszél a gyermeknevelésről, a pedagógusokról (Hogyan kell megnevelni a gyereket?; Milyen legyen a tanitó néni?), a nyolcvanas-kilencvenes évek fejtetőre állított világaról (Mit és hol eszünk-iszunk?; Ne csináljunk faksznit!; Szimbolikus karácsony), vagy a kilencvenes évek - bármily hihetetlen - boldogságáról. Ám ennek a boldogságnak a magva nem az anyagi javak megszerzésében rejlik, hanem a valódi emberi értékek, az őszinteség, barátság, szeretet és közösségi érzés birtoklásában. - A -hagyományosan- Réber László rajzaival illusztrált kötet - mindenkinek ajánlható.