A könyv célkitűzése, hogy az irodalomtörténetben az elmúlt évtizedekig háttérbe szorított (neo)avantgárd nőírók munkásságát feltárja. Ebben az értelemben folytatja a szerző korábbi kutatásait, de ki is terjeszti azokat időben, hiszen a neoavantgárd jelentős teljesítményeit is számba veszi. A kötet fejezetei különböző íróegyéniségek életpályáját követik, munkáit, szövegeit elemzik. Gyakran váltanak perspektívát, hogy ezt a változatosságot érzékeltetni tudják: értelmiségtörténeti, mozgalomtörténeti, kiadástörténeti, műfajspecifikus, posztstrukturalista vagy éppen ökofeminista nézőpontból tárgyalják az adott jelenséget, esetleg az algoritmusos gondolkodás előtérbe helyezését vizsgálják. „...a szürrealista Ithell Colquhoun visszaemlékezése szerint a nők jelenléte a mozgalmon belül a férfiak számára ugyan „engedélyezett volt, de nem szükségszerű”; mások viszont ezzel a szellemes kettősséggel jellemezték a helyzetet: ugyan a férfiak tolerálták őket, de nem vettek róluk tudomást, vagy épp megfordítva.”