Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Az Ünnepi Könyvhétre megjelent regény főhősnője Tormás Margaréta, azaz Grét már az esküvőjére készülődik óvodáskorától ismert szerelmével, Palesszel, amikor a fiatal férfi közli vele, hogy mégsem óhajtja feleségül venni. Grét ekkor huszonhárom éves, és miután nagy nehezen túlteszi magát a csalódáson, számos alkalmi kapcsolatba bonyolódik, de arra mindig nagyon vigyáz, hogy ne kötelezze el magát. Már tíz év telt el a fájdalmas szakítás óta, amikor édesapja meghal és a lány hazatér abba a kisvárosba, ahol egykor felnőtt. Diplomával a zsebében megpályázza az apja barátja, Lajos Szilárd által vezetett motel igazgatását. Ám miután alaposan átnézi a hely költségvetését, azzal szembesíti Lajos urat, hogy a szálló csődbe megy, hacsak nagyon gyorsan nem váltanak profilt. Ekkor Lajos úr legnagyobb sajnálatára Grét munkásszállóvá alakítja a helyet, melyet Lajos szállónak neveznek el. Igazgatóasszonyként egy remek embert vesz fel gondnoknak, és Jani nemcsak a munkáját végzi jól, de mint férfi is izgalmat kelt Grétiben. A srác pedig pontosan tudja, hogy a lány kell neki. Közben a szállón jönnek-mennek a lakók, ki rövidebb, ki hosszabb ideig foglal szállást, de a tulajdonos mindezek ellenére sem tud kivergődni az adósságokból. Ekkor jelenik meg a színen Delivan Ivan, aki „tokkal vonóval” megveszi a lepukkant szállót. Közben azonban Grét Janival való kapcsolata zátonyra fut, de a sors végül mégis kegyes hozzá, mert amikor megismerkedik Virág Benedek orvossal, úgy tűnik, hogy az élete végre révbe ér… A szerző mindvégig remek humorral szövi át történetét, amely a „lecsupaszított” történeten túl, napjaink társadalmi életéről is ironikus hangon szól. Szórakoztató mai magyar történet, érdemes ajánlani. "www.kello.hu minden jog fenntartva"
Szele Anna

Felejtsd el a Lajost!

Borító ár
3 490 Ft
Aktuális online ár
2 687 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Szele Anna
ISBN
9786158070911
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
21 cm
Kiadó
Könyvklub
Cikkszám
3001028606

Darabszám