A pályatárs Borsodi L. László kötetbe gyűjtötte Fekete Vince (1965) költészetét elemző tanulmányait, kritikáit, valamint két vele készült interjúját. Fekete Vince annak a rendszerváltozás után indult erdélyi költői rajzásnak a tagja, amelynek bölcsőhelye a kolozsvári egyetem bölcsészeinek Előretolt Helyőrség nevű alkotócsoportja volt. A nemzedéki hovatartozásnak azért van jelentősége, mert ez a kortárs erdélyi lírát meghatározó generáció eredeti módon tudta ötvözni a magyar és sajátosan erdélyi lírahagyományt a posztmodernnel, vagy az azutáni beszédmódokkal. A kötet első dolgozata épp ebbe a nemzedéki kontextusba helyezve jellemzi a költő munkásságát, hiszen pályakezdése egybeesett az Előretolt Helyőrség színrelépésével, sőt Sántha Attila mellett ő volt a csoportosulás „ideológusa”. Borsodi L. László az indulástól, tehát az 1990-es évektől az életműben tapasztalható paradigmaváltásokon át a Gyönyörű apokalipszis (2024) megjelenéséig követi nyomon az életmű alakulását. A szerző hangsúlyozza, hogy Fekete Vince roppant tudatosan építi életművét; hogy egyik kötete szinte ajtót nyit a következő előtt; hogy visszafogott pátosszal, tragikum és irónia közti skálán mozogva tárja föl lírájában a közelebbi múlt történéseinek belsővé vált dimenzióit.