Nagyon kevesen mertek írni eddig arról a világról, amelyről Ongjerth Hanna beszél őszintén és bátran első regényében. Három ember sorsán keresztül megismerhetjük, milyen felnőni abban a nagyvárosi, középosztálybeli vallásos közegben, ahol minden gyerek megtanulja, hogy mi az illő, az üdvös, a dicséretes, de azt nem, hogy mi az ő saját szükséglete, és hogy az elfojtáson kívül miként viszonyuljon a vágyaihoz, a társadalom által kijelölt szerepekhez és a testéhez. Az ADHD-s Ella Berlinben próbál megküzdeni az állandó identitáskereséssel, a folytonos kisebbségi komplexusával, az anyasággal, a magánnyal. Az érzelmileg elutasító szülők lányaként felnövő Margit Nápolyig menekül a családi kontroll elől, és egy olasz férj mellett remél boldogságot. Testvére, Endre történelemtanár Budapesten, de az egyházi iskola átpolitizált pedagógiai kultúrájának még ő, a határozott elvek mentén élő ember sem tud megfelelni. Bár különböző helyzetekben, de ugyanaz a láthatatlan teher nyomja őket. Bűntudatot érezve küzdenek az elvárásokkal, saját korlátaikkal. A szülői minták és a társadalmi dogmák szorításában nem tudják megfogalmazni, mi emészti őket. Életük felépítménye egyre csak inog az elnyomott identitás, a meg nem élt vágyak, a kimondatlan igazságok súlya alatt. A belső feszültségek előbb-utóbb robbanáshoz vezetnek, amit hívhatunk tragédiának, felismerésnek vagy szabadságnak. A szerzőről: Ongjerth Hanna Budapesten született, jelenleg Berlinben él és dolgozik. Szabadúszó újságíró, főállásban némettanár, különböző női szerepek viselője. A Fecskefészek az első regénye.