Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Lauren Roberts méltó módon zárta le fantasyregény-trilógiáját: az Átlagosok és az Elitek küzdelme miatt felőrölt királyság Paedyn Gray döntésének köszönhetően visszatalálhatna a béke és harmónia állapotába. A fiatal lánynak, aki eddig is komoly próbákon keresztül bizonyította, hogy kevés nála rátermettebb ember lenne alkalmas a vezetésre, újabb gyilkos megmérettetéseken kell keresztülmennie. De ha elfogadja Kitt Azer ajánlatát, házasságuk révén a béke korszaka köszönthetne be. A korábbi részekből (Powerless : hatalom nélkül, 202421311; Reckless : a vakmerő, 202507209) megismerhettük Paedyn múltját, küzdelmét a zsarnok királlyal, aki egyben Kitt apja volt, valamint bontakozó szerelmét Kai Azerrel. A harmadik rész központi konfliktusa a következőkben ragadható meg: ha Paedyn elfogadja Kitt ajánlatát, együtt uralhatnák a királyságot, s ezáltal az Átlagosok és az Elitek között is megszűnne az ellenségeskedés, ám ezzel együtt szakítania kell Kai Azerrel, kettejük közös jövője nem lenne több, mint álomkép, amit hiába szövögettek. Ha ez nem lenne elég, Paedyn csak úgy ülhet trónra, ha teljesíti az újabb halálos Próbákat, ahogy azt már korábban is megtette. Ám ebben az esetben a tét még nagyobb: az egyik küzdelem során ugyanis végeznie kell szerelmével.

Roberts, Lauren

Fearless - A rettenthetetlen (élfestett)

Borító ár
7 490 Ft
Kötött ár
6 741 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Roberts, Lauren
ISBN
9789636146139
Egyéb szerzőség
Nánási Yvette (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
570, [1] o.
Kiadás pontos dátuma
2025.10.05
Kiadó
Lampion
Cikkszám
3001096127
Alcím
a rettenthetetlen [a Powerless-trilógia harmadik része]

Darabszám