A magyar nem-fikciós prózának virulens ága a vadászirodalom, amelynek produktumait olykor kétfelől is bírálatok érik, vadászszakmai és irodalomesztétikai oldalról. Ez a kötet, a felvidéki Sebő László könyve valószínűleg mindkét irányú bírálat próbáját kiállná, mert több évtizedes vadásztapasztalattal bíró és kitűnő íráskészséggel rendelkező ember írta. Számos darabja emlékeztet Fekete István természetrajzot szépprózába, állattörténetet novellába ojtó elbeszéléseire. Ilyen például az öreg róka története (Küzdelem az életért), meg a többi állatszereplős novella (Vaddisznócsalád; Zuzó; Farkastörvény). De a hagyományos vadászkalandokat elbeszélő írások is szembetűnően belletrisztikusak; ezekben a szerző érzékeny és esztétikailag gyönyörködtető természetleírásokat nyújt, és a természetimádó ember lélektanát is evokatív erővel ábrázolja (Az ürge-völgyi bak; Rókadupla; Pirosbetűs ünnepnap; Kiskakas; Hóvirág).