Minden sötét felhőnek ezüstös a széle, tartja az angol mondás. Ez a kötet ezt mutatja meg hétköznapi, mégis sokáig velünk maradó történeteken keresztül. Az írások olyan pillanatokat rögzítenek, amelyek mellett könnyű lenne elsétálni: egy ismerősnek hitt mese hirtelen más értelmet nyer; egy szelídített vadkacsáról kiderül, hogy többet árul el rólunk, mint hinnénk; egy elmulasztott mondat hiánya mély nyomot hagy. Olvasás közben egy-egy apró részlet különös hangsúlyt kap, egy félbehagyott gondolat visszatér, egy jelentéktelennek tűnő pillanat hirtelen jelentőséggé válik. Mert mi történik, ha váratlan elhatározásból magunkra öltjük Madonna fűzőjét? Ha megpróbáljuk megmenteni a világot egy tepsi frissen sült pogácsával? Ha alternatív valóságot alkotunk barokk zenéből és delfti porcelánból? Ha megpróbálunk elfutni önmagunk elől? A szerző ugyanazon a finoman ironikus hangon, pontos észrevételekkel, visszafogott, mégis határozott jelenléttel ír, amelyet az olvasók már megszerethettek regényeiben és a Nők Lapja hasábjain megjelent írásaiban. Ezekben a tárcákban azonban mintha közelebb lépne. Nem kínál kész válaszokat, nem von le tanulságokat, inkább hagyja, hogy mindenki maga találja meg a számára fontos üzenetet. A papagájos ablak óta ez a legszemélyesebb hangú kötete.