Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A svéd testvérpár könyve bemutatja, hogy egyrészt a demokráciánál még nem talált fel az emberiség az egyének közösen irányított együttélésére, annak rendszerszintű megszervezésére alkalmasabb módot, s hogy bár ezt nem olyan nehéz belátni, mégis, a demokrácia nem lesz örök érvényű, nem válik magától értetődő alappá ott, ahol egyszer már kifejlődött. Éppen a jelen és a közelmúlt eseményei és társadalmi folyamatai mutatták meg, hogy a populista manipuláció, egy ellenséges ország dezinformációs kampánya, valamint az ilyen érdekeket kiszolgáló elvtelen politikusok és lobbisták hogyan tudják és akarják a tömegeket a saját elképzeléseiknek megfelelően ugráltatni. Åsa Wikforss filozófiai tanulmányaira és kutatásaira alapozza mindazt, amit jelen könyvében összefoglal, azt vizsgálja, hogy milyen alapvető jelentőséggel bírnak az ismeretek, a szélesebb tájékozottság, mivel csak így lehet kialakítani a kritikai gondolkodást, ellenállni a hamis tartalmaknak, az összeesküvés-elméleteknek és a leegyszerűsítő magyarázatoknak, vagyis mindannak, ami elvezetett a brexithez vagy éppen Donald Trump hatalomra jutásához.
Wikforss, Åsa (1961-)

Ezért demokrácia!

Borító ár
5 500 Ft
Aktuális online ár
4 400 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Wikforss, Åsa (1961-)
ISBN
9789634932697
Egyéb szerzőség
Dobosi Beáta (1976-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2023
Méret
283 o.
Kiadó
Typotex
Cikkszám
3001083848
Alcím
a tudásról és a népuralomról

Darabszám