Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A képzőművésznek és számos hitbéli elmélkedés szerzőjének e kis könyve a Hiszekegy néven ismert Apostoli Hitvallásról szóló gondolatainak foglalata. Ezt az imádságot a keresztény egyházak a hit ősi szabályának tartják, amely egyszerre fohász, hitvallás és hálaadás a kinyilatkoztatott igazságokért, voltaképp Istennek szóló hűségnyilatkozat. Az ősi legenda szerint a szövegét maga a tizenkét apostol fogalmazta meg. A 325-ben ülésezett niceai zsinat által kanonizált imádság szövegét közli a szerző könyve elején, majd azt fejtegeti, hogy minden szava és kifejezése erős tartalommal, fontos jelentéssel bír, szemben a mai közbeszéd elkoptatott, üres szavaival. Ezután különálló fejezetekben magyarázza, kommentálja az imádság mondatait, gondolati egységeit: Egy Isten van; A mindenható Atya; Az egyszülött Fiú; Értünk emberekért; Emberré lett; Értünk keresztre feszítették stb. Vagyis lépésről lépésre, kultúr- és egyháztörténeti, teológiai szempontok szerint haladva értelmezi a Hiszekegy mondandóját, az egylényegű szentháromság személyeit és a hozzájuk fűzhető tanításokat, kitérve a téves magyarázatokra, eretnek vélekedésekre is. A szerző el nem kalandozva, de számos tudományterület felé elágazva szövi egységbe magyarázatait, ezekhez pedig bőségesen idéz a Szentírásból, az evangéliumokból, az Apostolok Cselekedeteiből és más kanonizált iratokból. Sipos (S) Gyula úgy tartja, hogy az Apostoli Hitvallás évszázadok alatt csiszolódott szövege tökéletesen kifejezi a kereszténység tanításainak esszenciáját. Az ismeretterjesztő stílusú szövegmagyarázó könyvecske magánhasználatra szolgál. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Sípos (S) Gyula (1965-)

Ez a mi hitünk, a keresztények hite

Borító ár
1 650 Ft
Aktuális online ár
1 320 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Sípos (S) Gyula (1965-)
ISBN
9786158217651
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2024
Méret
96 o.
Kiadó
Szerző
Cikkszám
3001086929

Darabszám