A jeles norvég író regénye, melyet Bangó Adrienn Lídia értő fordításában olvashatunk magyarul is, a háborútól sújtott világ rideg helyszínei között bolyongó individuum önmegismerő utazásának sötét színekkel megfestett, mégis líraian illékony tablója. A regény nélkülözi a biztos kontúrokat, a narráció, valamint a felléptetett szereplők is ebbe az irányba mutatnak. E bolyongás során kísérhetjük el a protagonistát, aki magához hasonló, korábbi énjüktől, életüktől és jövőképüktől megfosztott emberekkel találkozik és alkotnak hosszabb-rövidebb ideig együtt bolyongó kompániát. Egy apró tárgy adja meg a biztonság illúzióját, az iránytű, amely mindig észak felé mutat. A halál elől menekülő főszereplő ezt követve próbál végre békére lelni. A szöveg a töredezettséget, a biztos határokat és kereteket nélkülöző életet tükrözi. A tizenhét éves főszereplő szeretne hazatérni, de a meleg otthon utazása, valamint a mérhetetlen távolság miatt mitikus magasságokig emelkedik.