Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
21%
Teljes leírás
Oláh Attila 2010-ben kerül előzetesbe, majd hamarosan megkezdte büntetése letöltését a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben. Itt jelentkezett a Feldmár Intézet szervezésében induló Mesekör nevű programba, amelynek keretei között az elítéltek karácsonyi mesejátékot írtak és adtak elő őket meglátogató gyerekeiknek, családtagjaiknak. Annak ellenére, hogy Attilát nem látogatta senki, ő lelkesen részt vett a munkában, amely aztán jóval többet adott neki holmi időtöltésnél: ma már az Intézet által működtetett Tévelygők Alapítvány tapasztalati munkatársaként dolgozik, segíti a rászorulókat. A jelen kötetben az ő története olvasható, saját szavaival elmesélve: sorai tükrében megrendítő hitelességgel elevenednek meg a gyerekkor keserű emlékei, a drog- és alkoholfüggő anya, a szívtelen nagyanya, a hiábavaló próbálkozások, a lecsúszás folyamata, az első szerelem, az azt követő házasság, majd a csalódás - és aztán az új szakasz megkezdésébe fektetett óriási lelki- és tetterő, az újjáéledő remény is, egy működő kapcsolattal, és egyből két hivatással is. Attila önéletrajzi vallomását Feldmár András tanulmányértékű bevezetője és Büky Dorottya utószava fogja keretbe. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Oláh Attila

És volt nála egy balta is...

Borító ár
2 900 Ft
Aktuális online ár
2 291 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Oláh Attila
ISBN
9789633042694
Egyéb szerzőség
Szörnyi Krisztina (szerk.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2015
Méret
18 cm
Kiadó
HVG Kv.
Cikkszám
3000249443

Darabszám