A vékonyka kiadvány névtelen ajánlója szerint „Szolnoki Marcell mesterien fonja össze az érzelmeket és az érzékeket, hogy egy különleges utazásra hívjon minket a lélek mélységeibe / útvesztőibe”. Valójában a strófákra emlékeztető formákba tördelt, döcögősen megfogalmazott, stilizálatlan szövegek olykor infantilis, máskor fölhabosított, túlzásokba fordított érzelmeket hordoznak, amelyek csupán a lélek felszínét karcolják, ráadásul mindenféle poétikus megoldást nélkülözve, sete-suta szavakkal. E versnek aligha nevezhető darabok egyetlen versszerű vonása a kényszeres, ám ügyetlen rímeltetés: „Rájöttem, megvan! / Az igazság útja előttem van! / Figyeljetek, én most előre megyek, / S szépen feltérképezem nektek” (Bölcs szavak egy fiatal fejből).