Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Novelláiban Légrádi Gergely családi traumákat, ki nem mondott titkokat, a hétköznapok egzisztenciális rettenetét járja körül, miközben az élet végességének elemi tapasztalatából kiindulva helyezi szereplőit olyan határhelyzetekbe, melyekkel az olvasók is könnyen azonosulni tudnak. Légrádi novelláit, néhány oldalon kifejtett életképeit a mindennapiság, az ismerősség aurája lengi be: családi ebédek, ismert beszélgetések, szülők és gyerekeik (a Családi kör ciklus szövegei) vagy unokák és nagyszüleik kapcsolata (pl. a Kártya közben című írás), jó és rosszul működő házasságok, és a sort még folytathanánk. Az Éppen annyi szövegeiben a lét küzdelmekkel van tele, s csak ritkán ér véget happy enddel, mégis, a távoli, homályos cél dacára sem hagynak fel Légrádi Gergely szereplői a bizakodással, a holnap vetett hittel. Az emberi élet amennyire egyedi, olyan sematikus tud lenni. A legtöbb ember életútját néhány mondatban össze lehet foglalni, amelyet az Élethír című szöveg visz színre kijózanító erővel. Szatirikus árnyaltságú novellájában az élet végességét állítja középpontba (Szavatossági idő), amikor az emberi lét és az élelmiszerek fogyaszthatóságának kapcsolatában rejlő humort aknázza ki.

Légrádi Gergely (1975-)

Éppen annyi

Borító ár
4 500 Ft
Kötött ár
4 050 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Légrádi Gergely (1975-)
ISBN
9789634685692
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
158, [2] o.
Kiadás pontos dátuma
2025.08.21
Kiadó
Kalligram
Cikkszám
3001095830
Alcím
novellák

Darabszám