Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
17%
Teljes leírás
Három, immáron klasszikus kisregény (Én sose kapok levelet; Lesz nekem egy szigetem; Az indián kertje) szerepel ebben a kötetben, és mindhárom főszereplője Kovács Zsoli, az élénk fantáziájú és találékony kisfiú. A népszerű szerző, Fehér Klára három kisregénye több generáció körében is sikert aratott, és biztonsággal ajánlható a mai gyerekeknek is. Az elsőben a hétéves Zsoli amúgy remek balatoni nyaralását az keseríti meg, hogy senkitől sem kap levelet. Így aztán ír egyet magának, de a kézbesítés során valami baj történik. A második kisregényben Zsoli egy évvel már idősebb, és ennek megfelelően már komolyabbak az igényei is egy levelezőpartnernél: egy saját szigetre vágyik. Hogy ez mennyire nem lehetetlen vágy, erre a saját édesapja szolgáltat példát. A befejező történetben Zsoli ugyan már kilencéves, ám így is vannak, akik idősebbek nála, és pokollá tennék a kisfiú nyári táborozását. A nagyobb fiúk ugyanis rendre visszaélnek erőfölényükkel, ám ekkor Zsoli segítségére siet Hatakamatapatratacsinbumm, az indián szellem, és egy csapásra minden megváltozik. A könyvet ez alkalommal Szép-Bíró Erika illusztrációi díszítik. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Fehér Klára (1922-1996)

Én sose kapok levelet - Lesz nekem egy szigetem - Az indián kertje

Borító ár
4 490 Ft
Aktuális online ár
3 727 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Fehér Klára (1922-1996)
ISBN
9789634322078
Egyéb szerzőség
Szép-Bíró Erika (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2023
Méret
233 o.
Kiadó
Ciceró Kvstúdió
Cikkszám
3001083757

Darabszám