Szomorú apropója van annak, hogy megjelenhetett ez a kötet: a benne helyet kapott versek szerzője, Andorkó Péter 2015-ben, mindössze harminchét évesen elhunyt, s a mű az ő személye, élete előtt tiszteleg. A előszóból - amelyet Péter egy irodalmár végzettségű gyermekkori jó barátja, Bakucz Dóra jegyez - kiderül, hogy bár a civil életben pénzügyi szakemberként dolgozott, kiskamasz korától írt alkalmanként verseket egészen 2004-ig, amikortól kezdve elhallgatott benne a múzsa; ezek az írások mind olvashatóak a gyűjteményben. A kötetet megnyitó első vers (Volt egyszer egy lepke) még 1989-ben született (tehát amikor Péter mindössze tizenegy éves volt), az utolsó pedig (A Szeretet) 2004-es keltezésű. Ez utóbbi tekinthető lényegét tekintve a költő egyfajta credójának is: "Lángoló kismadár, / féktelen szívhatár, / konok csönd kopog / vidám kis könnyeken. // Végtelen kis dolog / mi benn fölrezeg, / akárcsak a föld remeg / üvöltve írja szívedre-szádra: // Nincs szükségem semmi másra!!!!". Elsődleges ihletforrása - legalábbis tinédzser éveiben - az édesanyja volt, de találunk a kollekcióban olyan darabokat is, amelyekben a szerző a természet szépségeire reflektál, egy jeles napra kanyarít költeményt, vagy amelyben egy-egy pregnáns hangulatot, gondolatot farag rímekbe, a hagyományos stílust követő versszakokba, ritmikus sorokba. A költeményeket, amelyek egy érző, a környező világára, szeretteire érzékenyen reflektáló ember művei, diszkrét, színes illusztrációk egészítik ki. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"