A könyv lapjai egy fotópapírhoz hasonlatos módon emlékek felvillantására tesznek kísérletet. Az emlékek előhívása és letapogatása ugyanakkor ez esetben nem egyszemélyes folyamat eredménye: a kötet alapvetően három, egymással rokoni kapcsolatban álló, két különböző generációhoz tartozó szerző – Babarczy Eszter, Vajda Júlia és Vajda Mihály – szövegeinek találkozását dokumentálja, melyek olykor megerősítik, máskor megkérdőjelezik egymást. Nincsen egységes narratíva, viszont van egy egymást értelmező, dialogikus beszélgetésfolyam arról, hogy ki hogyan éli meg a saját és a másik (család)történetét. A kötet középpontjában egy beszélgetés áll, amelyet az azt előkészítő rövid családtörténeti reflexiók vezetnek fel, és amelyet a beszélgetést tovább árnyaló, már korábban megjelent, műfajilag sokszínű írások zárnak le. Azaz a könyvben található szövegek, amolyan posztmodern módon, emlékezeti elbeszélések egymásra exponált rétegeiként funkcionálnak. A családtörténeti beszélgetéshez kapcsolódik hozzá a harmadik generáció szöveges és képi reflexiója is. A Vajda Júlia fiával, Gábor Sámuellel készített interjú, Babarczy Eszter fia, Szijj Péter esszéje, illetve Vajda Júlia lánya, Gábor Sára fotósorozata – mely a könyv illusztrációs anyagaként funkcionálva egyben össze is áll egy sajátos elbeszéléssé – maguk is tovább görgetik az „emlékezeti munka” kerekét.