A mintegy két hónap alatt szerzett száz vers éppen arról szól, amit a kötet címe ígér: emlékekről és vágyakról, egészen pontosan a szerelem emlékeiről és szerelmi vágyakról. A szerző ösztönös verselőnek mondja magát: „Mikor elkezdtem egy verset írni, sosem tudtam, mi lesz a vége, sőt még azt sem, mi lesz a következő sor. Csodálatos módon gyarapodtak a versszakok. Csak éreztem, hogy írni kell ebben a pillanatban, muszáj”. Egytémájú és egyhúrú verselő, akinek a vers ütemes sorok taktusát és a rímpárokat jelent. Ebbe a szótagszámoktól és illeszkedő hangoktól meghatározott keretbe önti bele emlékeit és vágyait a műdalok nótázó stílusában: „Forró csókom / Égjen a szádon. / Szűzies ajkam / Csak rád várjon. / Édes szavak / Hagyják el ajkam. / Csak azt mondják, / Téged akarnak” (Forró csókom). Legtöbb versében nyíltan szól a vágyairól (Várakozás; Imádni egy játékot; Könnyű préda; Remegő vágy; Mit szeretnék; Vágyak közt; Kínzó gyönyör). Munkáinak csaknem kizárólagos témája a szerelem, a testi és lelki vonzalom, a csók, a simogatás, becézés vagy éppen a vad ölelés, a kéjes mámor; csaknem kizárólagos formája pedig a népies hangvételű műdal. Négysoros, rímes strófákba tördeli vágyairól szóló szövegét. A szöveg azonban időnként ellenáll az elszánt versírónak, ilyenkor keletkeznek az ismétlések, a funkció nélküli, tartalmatlan sorok, az üres frázisok: „Viszonzatlan szerelmet, / El fogom égetni. / Hogy ne maradjon semmi. / Semmi ebből, semmi” (Szeret-e); „Ha előttem térdelsz, / S lábam a nyakadban. / Megőrülök érted, / Ez tagadhatatlan” (Kívánlak). Sztruhár Ilona testi vágyait és erotikus emlékeit, olykor fülledt álmait írja meg, rendre ugyanazt többféle, de tetszés szerint fölcserélhető változatban, és ugyanabban a mámoros hangulatban, extatikus fölhangoltsággal. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"