Az emlékezés mámorában éltem, míg írtam, melyet szünet nélkül szított, ami velem éppen megesett, és történeteimet folyvást táplálták jelenem eseményeihez kapcsolódó képzettársításaim. Az emlékezet, hiszem, ellenáll a parancsra múló időnek. Lágyan hívtam, Tudom, hogy sok mindenről kellett volna még írnom. Keveset írtam ebben a könyvemben azokról a barátaimról, akik nagyon közel álltak hozzám, de már nincsenek. Nem vettem sorba családom tagjait, gyermekeimet, unokáimat, róluk egy külön kötet szólhatna – írja könyvében a gyógypedagógus, hírlapszerkesztő, költő szerző. Több ágon is futó, leginkább magyarországi, de más (európai, kaukázusi, amerikai) helyszíneken is zajló emlékfolyamában kisebb-nagyobb szigetekként gyakran bukkannak fel a témához éppen illő Iratok: igen sok levél(részlet) a Kaliforniában élő apjától, lélektani-esztétikai eszmefuttatások-betétek, valamint elmúlt idők, ma már inkább nevetség tárgyát képező különféle dokumentumai.