Mészáros István novelláiban a maga megejtő bájával együtt elevenedik meg a gyermekkor romlatlan világa, azé az elveszett világé, amelyet az egyszerű, de takarékos élet, a családtagok kölcsönös szeretete, valamint a munka tisztelete jellemzett. A narrátor felidézi gyerekkori emlékeit, mely során újra kisfiúként áll nagyapja és nagyanyja oldalán, hallgatja a csodálatosabbnál csodálatosabb történeteket, figyeli a férfiak furcsa, de számára annál vonzóbb szokásait. A szövegek nem esnek a túlzott idealizálás csapdájába, az eltelt idő természetesen mindent megszépít, de könnyen el lehet képzelni, hogy a gyerekszem számára a falusi világ egy csoda volt, egy nyugalmas, harmonikus közösség.